Hírek

Online Számlaadat-szolgáltatás – Szakmai nap Tolna megyében

2018. június 23. 18:16:07

2018. június 21-én az MPGE Tolna Megyei Szervezete szakmai napot tartott a NAV Tolna Megyei Adó- és Vámigazgatóságának Szekszárd, Bezerédj utcai épületében

A szakmai nap Online Számlaadat-szolgáltatás címmel került megrendezésre. A téma aktualitása miatt a rendezvény számos tag és meghívott szakember érdeklődését felkeltette.

szakmai nap 2018.06.21.

A megjelenteket Fausztné Czirják Zsanett, az MPGE Tolna Megyei Szervezetének elnöke köszöntötte, ezt követően az előadást Simonné Szabó Éva, a NAV Tolna Megyei Adó- és Vámigazgatóságának osztályvezetője tartotta.

köszöntő 2018.06.21.

Osztályvezető asszony elsőként az online számla rendszer bevezetésének célját, az adóhatósági és az adózói oldalon megjelenő előnyöket, valamint a vonatkozó jogszabályokat ismertette, majd kitért a belföldi összesítő jelentéssel kapcsolatos változásokra és az átmeneti rendelkezésekre. Bemutatta a számlázó programmal összefüggő követelményeket, a regisztrációval kapcsolatos tudnivalókat, beszélt a hibás adatszolgáltatás, illetve az esetleges üzemszünet esetén szükséges teendőkről és egyéb fontos tudnivalókról (manuális bejelentés, technikai információk, stb.).
A rendezvény végén lehetőség nyílt arra, hogy az érdeklődők konzultáció keretében, kötetlenebb formában tegyék fel kérdéseiket az előadónak.

 

Fausztné Czirják Zsanett megyei elnök
Dombainé Keresztes Ágnes titkár