Hírek

MPGE Konferencia 2018: Megkezdődött a pénzügyi ellenőrök éves konferenciája

2018. november 8. 11:58:49
A digitalizáció és az e-kormányzás kerül a középpontba a Magyar Pénzügyi-“Gazdasági Ellenőrök Egyesülete (MPGE) éves konferenciáján, Szegeden. Az eseményt Domokos László, a MPGE és az Állami Számvevőszék elnöke nyitotta meg. Hangsúlyozta: az ellenőrző szervezetek közös célja a jól irányított állami támogatása, ezért pedig közös válaszokat kell adni a digitális fejlődés okozta kihívásokra. Juhász Tünde, Csongrád megyei kormánymegbízott köszöntőjében azt mondta: a közszolgáltatások fejlesztésében az adófizető állampolgárok érdekét kell legelsőnek tekinteni, és ezért kulcskérdés a digitalizációban rejlő lehetőségek kiaknázása.
"Nagy örömmel jöttünk a napfényes Szegedre"€ -€“ nyitotta meg a konferenciát Domokos László elnök. Mint mondta: az MPGE éves konferenciája idén is nagy és aktuális kihívásokat jár körül. Hangsúlyozta: a digitalizáció és az e-kormányzás támasztotta elvárások, a rendkívül gyors fejlődés teljesen új feladatok elé állítja az ellenőrző szervezeteket is. Közös célunk ugyanis, hogy támogassuk a jól irányított államot és ennek érdekében közös válaszokat adjunk a kihívásokra. A másfél napos konferencia alapvetően ezt a célt szolgálja.
Juhász Tünde arról beszélt, hogy a közszféra szervezeteinek és hivatalainak legfőbb célja az állampolgárok szolgálata, annak érdekében, hogy az adófizető polgárok gyors és hatékony szolgáltatásokat kapjanak. Mint mondta: az elmúlt években megkezdődött változások már éreztetik pozitív hatásukat, ugyanakkor további bátor és hatékony lépésekre van szükség. A Csongrád megyei kormánymegbízott hangsúlyozta: Alapvető társadalmi elvárás, hogy az állampolgárok gyorsan és egyszerűen intézhessék az ügyeiket, ehhez pedig elengedhetetlen a digitalizációban rejlő lehetőségek kiaknázása. Aláhúzta még, hogy a digitális közszolgáltatásokkal kapcsolatos bizalom erősítése érdekében különösen nagy figyelmet kell fordítani az adatvédelmi és adatbiztonsági előírásoknak való megfelelésre is.

 

A konferencia első napján előadást tart: Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke; Gaál Szabolcs Barna, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal elnöke; Windisch László, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke; Sors László, a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt vezető államtitkár; Turóczy László, a Pénzügyminisztérium gazdaságtervezésért és versenyképességért felelős helyettes államtitkára; Szabó Zoltán Attila, a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója; valamint Czégény Gyula, az ÁSZ erőforrás gazdálkodási vezetője és Pálmai Gergely, az ÁSZ Elnöki Titkársági és Igazgatási osztályának a vezetője. A második nap programjában a MPGE tagszervezeteinek szakértői előadásai szerepelnek.
A Magyar Pénzügyi-Gazdasági Ellenőrök Egyesülete (MPGE) a magyar ellenőrzési szakmát tömörítő szervezet. Tagjai nagy többsége az Állami Számvevőszék, a Magyar Nemzeti Bank, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal és a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal munkatársai közül kerül ki. Az MPGE hírportálján hagyományos módon tudósítunk a szakmai konferenciáról.